iPhone 6 hátlap

iPhone 6 hátlap csere

24,990 Ft

Az iPhone 6 hátlapjának tervezésénél az Apple visszatért az eredeti iPhone és a 3G, illetve a 3GS íves, gömbölyded vonalaihoz.

Sajnos az iPhone 6 esetén könnyen előfordulhat, hogy elhajlik a hátlap, ilyenkor szükséges azt cserélni. Illetve gyakran a kijelző cseréjével együtt végezzük ezt a javítást, hiszen az új kijelzőt már nem fogadná be a deformálódott hátlap.

Leírás

Hogy zajlik az iPhone 6 hátlap csere?

Az iPhone 6 hátlap csere első lépése a kijelző kiemelése. A Home gomb felőli végén emeljük meg a kijelzőt, az alsó két kis csavar eltávolítása után. Az akkumulátor lecsatlakoztatása után folytatjuk a kijelző kábeleivel. Így a kijelzőt – ha az épségben van – az összeszerelésig félretesszük.

Következő lépésként kivesszük a SIM tálcát, majd az alaplapról leválasztjuk a Lightning szalagkábel csatlakozóját, illetve az antennát. Néhány leszorító elem, illetve jónéhány csavar eltávolítása után leválasztjuk az alaplapról a hangerő gombok illetve a vaku szalagkábelét. Következik egy kis földelés, majd egy szintén apró, alaplapot rögzítő elem eltávolítása. Ezután leválasztjuk a hátlapi kamera csatlakozóját az alaplapról.

Ekkor már csak három csavar rögzíti az alaplapot a hátlapba. Miután ezeket eltávolítottuk, óvatosan kiemeljük az alaplapot és biztonságos helyre tesszük.

Az akkumulátort a korábbi iPhone-okhoz hasonlóan erős ragasztocsíkok rögzítik a hátlapba. Ezeket pár szakszerű mozdulattal kihúzzuk az alkatrész alól, így végül akkumulátort sérülésmentesen eltávolítjuk a házból.

Következik a hátlapi kamera, majd a bekapcsoló gomb és a hangerő illetve némító gombok szalagkábele.

Az alsó hangszóró kivétele után kiemeljük a rezgő motort, majd a Lightning csatlakozó kábelt, mely egyben az audio csatlakozót, illetve az alsó mikrofont is tartalmazza.

Ha minden alkatrészt kiszereltünk a hátlapból, akkor a jól működő alkatrészeket beépítjük az új hátlapba a már leírt lépésenként visszafelé haladva.

Az összeszerelt telefont bekapcsoljuk és ellenőrizzük a funkcióit.

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

Csak bejelentkezett és a terméket már megvásárolt felhasználók írhatnak véleményt.